Elnökségi periódusok

Huszadik elnökségi periódus

 

Ablonczyné Dr. Mihályka Lívia
2011. július 1 – 2012. június 30.

Alelnök: Juhász Ildikó
Titkár:
Halbritterné Dr. Raffai Judit
Kincstárnok: S
zakács Erik

Klubülések ideje:
minden hónap 2. csütörtök (A klubüléseit a Győr Első Lions Klub a Hotel Kálvária Carmen étteremben tartja.)
Nyitó létszám: 46 fő
Záró létszám:
45 fő

Klubunk működésének 20. évében fontosnak tartottam a hagyományok megőrzését, a már mindenki által várt rendezvények megszervezését, de ugyanakkor a minőségi klubélet eszméje is a prioritások között szerepelt. Meggyőződésem, hogy minőségi karitatív munkát csak akkor tudunk végezni, ha a klubon belül is az együttműködésre és a jó csapatmunkára összpontosítunk. Klubüléseink ’hivatalos’ helyszíneként a Kálvária Hotel Carmen éttermét választottuk, ami nem zárja ki, hogy időnként külső rendezvényeket is tartunk.

Az előző évek bebizonyították, hogy a sikerek nem maradnak el, ha a klubüléseket dinamizmus és jó hangulat jellemzi. A jószolgálati misszió kapcsán nem szabad elfelejtenünk, hogy nem csak a külvilágnak kell megmutatnunk magunkat, hanem a klubon belüli barátságok is nagyon fontosak. A klubülések színessé tétele már tradíciónak számít, s ebben az időszakban is sikerült olyan előadókat meghívnunk, akiket szívesen fogadtak a klubtagok. A Lions családhoz való kötődésünket ebben az időszakban is erősítették a többi Lions Klub által szervezett rendezvényeken való részvételünk. Hiszem, hogy a klubok és a Lionök közötti barátságok erősítik barátságunkat, segítik az embertársaink érdekében végzett közös jószolgálati munkánkat.

Klubunk ebben az időszakban is megszervezte hagyományos rendezvényeit: november hónapban nagy érdeklődés mutatkozott 16. Jótékonysági Vállalkozási Estünk iránt és december hónapban Jótékonysági hangversenyünkön több, mint kétszázan élvezték a Gospel dallamokat. Nem maradhatott el ebben az évben sem a Jótékonysági véradás akciónk és a Jótékonysági teniszverseny.

Ebben a Lions évben is újságcikkek, tévé- és rádiószereplések adták tudtára szűkebb és tágabb környezetünknek, hogy a Győr Első Lions Klub fáradhatatlanul végzi jószolgálati tevékenységét a ’Szolgálunk’ mottó jegyében.

Büszkék vagyunk arra, hogy ebben a Lions évben Dr. Solymosiné Dr. Kiss Ilona a 2. régió elnöke.

Váratlan megtiszteltetés érte klubunkat 2012 tavaszán: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése „rászorulók önzetlen segítésében és a város intézményeinek, valamint civil szervezeteinek támogatásában kifejtett példaértékű tevékenysége elismeréseként” PRO URBE díjat adományozott a Győr Első Lions Klub részére.

Emlékezünk:

2011-ben Halbritter Mátyás és Marton József halálával nagy veszteség érte a magyar Lions mozgalmat, klubunkat. A világ két jó emberrel, klubunk két jó baráttal lett szegényebb. Mátyás és Jóska barátunk már a túlvilágon tevékenykedik töretlen odaadással a ’We serve’ szellemében, de lélekben továbbra is köztünk vannak. Emléküket megőrizzük.

Tények és számok: 2011-2012. évi programjaink dióhéjban

2011. szeptember

Kihelyezett klubülés: Amstel Hattyú Étterem.

Előtte a Széchenyi István Egyetem új létesítményeit bemutatta Dr. Szekeres Tamás, rektor.

2011. szeptember 24. Részvétel a Győr Arrabona LC által szervezett pannonhalmi gyalogláson: Halbritterné Dr. Raffai Judit, Dr. Solymosiné Dr. Kiss Ilona, Dr. Fekete Anna

2011. október

Kihelyezett klubülés: Gönyű, Hajóskert étterem.

Előtte Győr-Gönyű Kikötő megtekintése. Bemutatta Pintér Ákos vezérigazgató. Beszélgetés Nemcsók János professzorral és Dr. Steiner József az ENSZ mellett működő környezetvédelmi bizottság tanácsadójával. Szervező és a beszélgetés moderátora: Pió Márta

2011. november

Klubülés: Hotel Kálvária Carmen étterem

2011. november 3-november 6: Klubunk szponzorklubjának, a Portogruaro Lions Klubnak a látogatása. Közös kirándulás Sopronba és Budapestre. Közös Gálavacsora a Carmen étteremben. Főszervező: Dr. Havasi Dezső

2011. november 18: XVI. Jótékonysági Vállalkozói Est. Főszervező: Döncző Zoltán Vendég: Dr. Oszkó Péter, a PortFolion elnök-vezérigazgatója. A jótékonysági est bevételével a devecseri Gárdonyi Géza Iskola diákjait támogatjuk egy ösztöndíjprogram keretén belül az előző évhez hasonlóan.

2011. november 19. Részvétel a Mosonmagyaróvár LC jótékonysági bálján: Dr. Solymosiné Dr. Kiss Ilona, Dr. Solymosi Péter

2011. december

Klubülés: Carmen étterem

2012. december 10. Jótékonysági hangverseny. Főszervező: Juhász Ildikó. Helyszín: Széchenyi István Egyetem koncertterme. Előadó: Gospel Mass Choir.
Könyvadományok szétosztása. Főszervező: Dr. Kéry Klára

2012. január

Kihelyezett klubülés: Győrszentiván, Kék Golyó Étterem. Új év köszöntése családtagokkal, tekézéssel.

2012. január 27. Ösztöndíjátadás Devecserben.

2012. február

Klubülés: Carmen étterem.

2012. február 03. Dr. Nagy Miklós (orvos, műgyűjtő, fotóművész) klubtársunk fotókiállításának megtekintése (Pannonhalma).

Nagysikerű jótékonysági bál az A1 Autószalonban. Köszönet a szervezésért Dr. Solymosiné Dr. Kiss Ilonának és Márton Lászlónak. A bál nagy létszáma is bizonyítja, hogy miért éppen a Lions eszme mellé tettük le voksunkat 20 évvel ezelőtt, amikor megalakult klubunk. A barátság és egymás segítése alapeszméjét bátran valljuk, nemcsak segítünk, hanem nyomon is követjük támogatottaink sorsát – s ez érvényes a bál bevételével támogatandó Gézengúz Alapítvány esetében is, akiket már 2005-ben is segített klubunk. A bál díszvendége: Benkő László Lions díjas zenész

2012. február 11. Évközi Konvenció (Kecskemét). Résztvevők: Halbritterné Dr. Raffai Judit, Dr. Solymosiné Dr. Kiss Ilona, Ablonczyné Dr. Mihályka Lívia, Ablonczy Csaba

2012. február 10. Részvétel a Leier Autó Kft. 10 éves jubileumi rendezvényén klubtársunk, Marton László (Leier-Autó Kft. ügyvezető igazgató) meghívására.

2012. március

Klubülés: Carmen étterem. Vendégünk: Prof. Dr. Rechnitzer János, egyetemi tanár, műgyűjtő.

2012. március 04. Részvétel a Győr Arrabona LC által szervezett ’Arrabona Lions Esték’ programon: Halbritterné Dr. Raffai Judit, Dr. Fekete Anna, Dr. Écsi Béla

2012. március 10: Kantharosz Civil Összefogás Gála - hét győri civil szervezet (köztük a Győr Első Lions Klub és az Arrabona Lions Klub) által szervezett Jótékonysági Borárverés. Klubunk támogatottja: a Győri Szülészetért Alapítvány.

Faültetési akció. Helyszín: Győr, Honvéd liget (hársfák) és Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény és Gyermekotthon (Győr). Főszervező: Ablonczy Csaba

2012. április

Klubülés: Carmen étterem. 2012-2013. évi tisztségviselők megválasztása. Elnök 2012-2013: Juhász Ildikó.

A klubülésen részt vett Mugics József, zónaelnök, az Arrabona Lions Klub következő elnöke, illetve a 2012-ben megalakuló Patrónus Lions klub négy tagja.

Klubülés előtt a Múzeum-Teaház megtekintése, illetve Lebó Ferenc tárlatvezetésével az új kiállítóhely meglátogatása.

2012. április 14. Lions Day (Budapest). Klubunk 10 fővel képviseltette magát.

2012. április 21. 20. Charter Night, a klub megalakulásának 20 éves évfordulója. Itt került átadásra a Livio Leonardelli díj. A díjat 2012-ben Döncző Zoltám kapta.

2012. április 28. Közös színházlátogatás (Budapest, Vígszínház)

2012. május

Klubülés: Carmen étterem. Előtte a Véradó állomás megtekintése.

Jótékonysági véradás: Hotel Kálvária. Főszervező: Dr. Solymosiné Dr. Kiss Ilona

Konvenció Szegeden. Dr. Solymosiné Dr. Kiss Ilonát 2. Alkormányzónak választotta a konvenció.

Május 13. Hagyományos teniszverseny Győrben. Főszervező: Iván György

Közös kirándulás: Krakkó (Lengyelország)

2012. június

Évzáró klubülés Mecséren. Főszervező: Dr. Rózsa Gábor, Dr. Gasztonyi Zoltán

Az évzáró klubülésen részt vett Szammer István, a Győri Lions Alapítvány kuratóriumi elnöke és felesége.

Iván György beszámolt a Lions Teniszverseny eredményiről s örömmel tájékoztatta a klubot, hogy ismét a mi csapatunk nyerte el az országos kupát.

A 2011-2012. Lions évben végzett kiemelkedő munkájukért oklevelet kaptak: Döncző Zoltán, Halbritterné Dr. Raffai Judit, Juhász Ildikó, Dr. Kéry Klára, Dr. Kiss László, Molnár Gábor, Molnár János, Dr. Solymosiné Dr. Kiss Ilona.