Hírek

Lions Jótékonysági Hangverseny 2009. április 20.

2009.04.20.

Április 20-án az Első Győri Lions Club megszervezte jótékonysági hangversenyét, mely a tavalyi év után már második alkalommal a Győri Egyetem Hangversenytermében (volt Zsinagóga) került megrendezésre. A rendezvény bevételéből idén a Mindszentpusztai Autista Otthon működését segíti alapítványunk, mely otthon létrehozásában is aktívan részt vett klubunk.Ezen a kellemes tavaszi estén a 200 éve elhunyt Joseph Haydn legismertebb műveiből a Győri Egyetemi Zenekar előadásában és Ménesi Gergely karmester-művésztanár vezényletével hallgathatott meg részleteket a majd’ 200 fős közönség.A koncert különlegességét – a csodálatos környezeten túl – többek között az is adta, hogy Ménes Gergely ismertette is a műveket illetve levélrészleteken és egyéb idézeteken keresztül bepillantást nyerhettünk Haydn korába és életébe.Az esemény idején az előtérben voltak megtekinthetők Takács Dávidnak, a Mindszentpusztai Autista Otthon egyik tehetséges lakójának rajzai, sőt, a Kisalföld által az Autizmus Világnapján (április 2.) indított árverés keretében akár licitálni is lehetett ezekre az alkotásokra. Örömmel láthattuk, hogy a kiállított több mint 20 alkotásból jó néhányra komoly licit érkezett már…A koncert szünetében a kismartoni Esterházy Pincészet boraival koccinthatott a közönség. A soproni szőlőkből készült „Hommage á Joseph Haydn” cuvée, a kellemes társaság és a meleg tavaszi este igazán pompás hangulatot teremtett, melyhez csodálatos keretet adott a Hangversenyterem gyönyörű épülete és annak udvara.Az esten klubunk szerény köszöneteként átadtuk a Lions érmet dr. Szekeres Tamás Rektor Úrnak, az elmúlt években a jótékonysági munkában nyújtott tartós és jelentős támogatásért, melynek keretében a helyszínt és a zenekart is térítésmentesen bocsátotta rendelkezésünkre a Széchenyi Egyetem.Nagy örömünkre szolgált, hogy Rektor Úron kívül az est vendégei között köszönthettük Fésüs András kormányzó urat és Dr. Ottrubay István urat a kismartoni Esterházy Magánalapítvány vezérigazgatóját. Győr, 2009. május 3.


Kapcsolódó anyagok:

Galéria: