Hírek

X. országos Lions tenisz verseny - Győr

2009.06.10.

Éppen tíz évvel ezelőtt született meg az ötlet, Dr Németh Viktor Kormányzó úr és Molnár József  közös gondolkodásából, hogy legyen évente a Lions teniszbarátok számára egy országos tenisz verseny.

Most 2009 nyarán a jubileumi versenyt is mi szervezhettük meg.

Klubunk teniszezői számára egyértelmű volt a feladat: a vándorkupát itthon kell tartani.

2009. június 6-án Győrött, a Révfalui Tenisz Klub pályáin került megrendezésre a X. jubileumi országos Lions teniszverseny.

Az időjárás kegyes volt és annak ellenére, hogy egész nap lógott az eső lába, sikerült lebonyolítani a versenyt anélkül, hogy a versenyzők eláztak volna. A Győr Első LC szervezésében férfi egyes és férfi páros versenyszámokban léptek pályára a teniszt kedvelő Lionok. A Kabinet képviseletében Fésűs András Kormányzót is a versenyzők között köszönthettük (Bp. Mozaik LC), és Dr. Farkas Zoltán (Pécs Első LC) I. alkormányzó is a helyszínen buzdította a verseny résztvevőit.

 

Az ország különféle régióiból a következő klubok küldtek versenyzőket: Budapest Első LC, Budapest Széchenyi LC, Gyöngyös Mátra LC, Hódmezővásárhely LC, Kecskemét Szent László LC, Miskolc Első LC, Szombathely Savaria LC, Zalaegerszeg-Göcsej LC és a házigazda Győr Első LC. Így összesen – a kísérőkkel együtt – mintegy 40 fő vett részt a rendezvényen. A pénteken érkezőket a házigazdák a Tutti Kft. telephelyén sült hallal és halpörkölttel fogadták. Ez utóbbi a hódmezővásárhelyi lion, Mészáros István mestermunkája volt, amihez jól csúszott a kecskeméti lion, Birkás Menyhért kiváló rozéja. Mint azt a verseny megnyitójában Dr. Németh Viktor PDG (Győr Első LC) külön is hangsúlyozta, a verseny tiszta bevételét - 197.000,- Ft-ot - a szervezők az olaszországi földrengés károsultjainak javára ajánlották fel.

 

Bár a versenyt eső, szél és erős napsütés is nehezítette, a versenyszellem és jó hangulat mindvégig megmaradt.

 

A verseny végeredménye,

 

Férfi egyes:

 1.     Bihall Tamás, Miskolc Első LC

2.     Döncző Zoltán, Győr Első LC

3.     Dr. Németh Viktor, Győr Első LC és  Nagy Gábor, Győr Első LC

 

Férfi páros:

 1.     Bihall Tamás – Vinnai János, Miskolc Első LC

2.     Döncző Zoltán – Nyerges Csaba, Győr Első LC

3.     Dr. Németh Viktor - Nagy Gábor, Győr Első LC és

Dr. Radó András – Kósa László, Gyöngyös Mátra LC

 

Az összesített eredmények alapján a Champ(L)ion vándorkupát Babarczi László a Győr Első LC elnöke vehette át, azaz a kupa „itthon maradt”.

 Végezetül jó hír a folytatásról: az előzetes megbeszélések alapján a Miskolc Első LC vállalni kívánja a 2010-es rendezést.Minden résztvevőnek köszönjük a támogatást, a győzteseknek gratulálunk, és jövőre folytatjuk…! 

A Szervezők


Kapcsolódó anyagok:

Galéria: